Ugrás a tartalomhoz

Debrecen tömegközlekedése

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Debrecen tömegközlekedéséről az önkormányzati tulajdonú DKV Zrt. gondoskodik. A cég 2009. július 1-jén vette át teljesen a város tömegközlekedésének üzemeltetését; addig csak a villamos- és trolibuszüzemet működtette, míg az autóbuszközlekedésről a megye buszközlekedését ellátó Hajdú Volán gondoskodott. A DKV 2 villamos-, 5 trolibusz- és 60 autóbuszjáratot üzemeltet Debrecenben. 2014-ben vette át az Auchan járatok üzemeltetését is.

Közúti vasút

[szerkesztés]
A Piac utca látképe a századfordulón gőzmozdonnyal (képeslap)
A Piac utca 1964-ben, még Bengáli villamosokkal
Debrecen jelenlegi villamosvonalai

A debreceni közúti vasút története 1880-ban kezdődött, a város rendezési tervében ekkor bukkant fel először egy lóvontatású, keskeny nyomtávú vasút vonala. A rohamosan fejlődő város ezzel a vonallal kívánta megoldani a belső személy és teherforgalom elvezetését, elsősorban a mai Malompark közelében állt István Gőzmalomét. Hosszas tárgyalások után a város Lehmann Józseffel kötött szerződést a vonal megépítésére, melyen a személyforgalom a Pályaudvar és a Gyógyfürdő között 1884. október 2-án indult meg, gőzvontatás segítségével. Az időközben Debreczeni Helyi Vasút Rt. (DHV) nevet felvett cég kötelezettséget vállalt a Kisállomásra (mai Segner tér) vezető vonal kiépítésére is, de végül azt Balla Mihály építette meg, a Hatvan utcán keresztül, a Baromvásártérig (a mai Böszörményi úton) A vonal 1888. október 7-étől üzemelt, lóvontatással.

A hálózat további fejlődését az 1896. szeptember 19-én megnyílt Kossuth utca – Attila tér – Dohánybeváltó vonal jelentette, a Hatvan utcai vonalhoz hasonlóan szintén lóvontatással.

A növekvő utazási igényeknek köszönhetően 1906-ban a Debreczen–Hajdúsámsoni HÉV megindította forgalmát a Kisállomástól a mai Böszörményi és Füredi úton át Pallagra és Hajdúsámsonba. A mai Bem tértől északra a hév és a közúti vasút közös nyomvonalon haladt, de a növekvő forgalom miatt 1910-ben megépült a helyiérdekű vasút várost elkerülő nyomvonala a mai Botanikus kert és Klinikák területén.

Az első villamos 1911. március 16-án indult meg, a Csapó utcai vonalon, melynek végállomása a Sámsoni útnál, a Tüzérlaktanya kapujánál volt. 1912-ben további hálózatbővítés történt a Kossuth utcai vonalon, a MÁV nyíregyházi fővonala felett létesített felüljáró segítségével a szerelvények a Közvágóhídig közlekedtek. A hálózat nagysága ekkor 12,3 km volt.

A két világháború között a közúti vasút fejlődése Debrecenben töretlen volt. A DHV villamosította az időközben Nyírbátorig meghosszabbított Hév vonalát a nagyerdei végállomás és Pallag között, 1924-től villamosjáratot létesítve a Pallagon megnyílt Gazdasági Akadémiához. 1925-ben szárnyvonal létesült az egyetem központi épületéhez, majd 1927-ben megépült a ma is létező nagyerdei hurok. A Csapó utcai vonal 1934-ben a Köztemető 1-es kapujáig, majd 1939-ben a főkapujáig hosszabbodott. 1943-ban a baromvásártéri vonalat Nyulasig hosszabbították. A háború kitörésekor már több mint 10 viszonylat közlekedett a városban.

A közúti vasutakat üzemeltető cégeket 1950-ben államosították, majd összevonásukkal megalakult Debreceni Villamosvasút Községi Vállalat, amely később a Debreceni Villamosvasút Vállalat nevet vette fel. 1956-ban beindították a szintén államosított HÉV nyomvonalán a Nagyállomás és Kisállomás között közlekedő 2-es viszonylatot, ez azonban az alacsony kihasználtság miatt hamar megszűnt. Ekkor a vágányhossz: 21,4 km volt. 1969-ben a DKV járművei 47 429 000 utast szállítottak.

1957-ben a céget Debreceni Közlekedési Vállalatra nevezték át. A viszonylatok ekkor az alábbiak voltak:

Szám Útvonal
1
Pályaudvar – Nagyerdő
3
Gyógyfürdő – Pallag
4
Megyei Tanács – Vágóhíd
5
Hatvan utca – Nyulas
6
Arany Bika – Köztemető
7
Gyógyfürdő – Tüdőszanatórium
CAF villamos a 2014-ben megnyílt 2-es vonalon

Bár az utaslétszám a második világháború utáni évtizedekben intenzíven nőtt, az 1968-as közlekedéspolitika koncepciónak megfelelően Debrecen egyvágányú villamosvonalait is felszámolták. 1970-ben megszűnt a pallagi és a tüdőszanatóriumi vonal, 1971-ben a köztemetői, 1973-ban a nyulasi, s utolsó mellékvonalként 1975-ben a vágóhídi vonal is. A város közúti vasúti hálózata ettől kezdve évtizedekig egyetlen vonalból állt, mely az 1-es jelzést viselte. Az egyetlen vonalon az 1990-es években elkezdődött a járműpark korszerűsítése, melynek keretében 1997-ig összesen 11 darab KCSV6 típusú járművet sikerült forgalomba állítani, és ezáltal a Bengáli villamosok számát visszaszorítani.

Hosszú éveken át terveztek egy új villamos vonalat, amely a 31-es és a 32-es buszokat váltaná ki. Végül az elképzelés megvalósult és elkészült a 2-es villamos, amely összeköti a vénkerti és újkerti lakótelepet, a Nagyállomást és a Doberdó utcát a Dózsa György út – Thomas Mann u. tengelyen. Az Európai Unió 2008 decemberében jóváhagyta a vonal megvalósítására irányuló nagyprojektet. Az első kapavágás 2010. szeptember 15-én volt. A vonalon 2014. február 26-án indult el a menetrend szerinti közlekedés, azóta a város villamoshálózata 2 vonalból áll, melyeken menetrend szerint KCSV6 és CAF Urbos 3 típusú járművek közlekednek.


Debrecen–Nyírbátori HÉV

[szerkesztés]

1906-ban indult el a hév a DebrecenNyírbátor útvonalon. 1910-ig a városon keresztül haladt, 1910-től pedig a Böszörményi úton haladt. 1950-ben a HÉV-ből vasút lett és Debrecent már keletről kerülte meg.

Trolibuszközlekedés

[szerkesztés]
A forgalom az ilyen ZiU–9 típusú járművekkel indult el
A város jelenlegi trolibuszvonalai
Modern, alacsonypadlós trolibusz

Az első debreceni trolibuszvonal kiépítését 1978. december 31-ei határidővel tervezték a megszűnt 6-os villamos vonalán, azonban a telephelytől való távolsága miatt ezt a vonalat elvetették, az ugyanekkor kigondolt Segner tér–MGM vonal viszont zöld utat kapott. A fejlesztési tervek összehangolása miatt az első debreceni trolibuszvonal végül 1985. július 2-án indult meg, a mai 2-es viszonylat vonalán. A 3-as viszonylat ot 1988-ban adták át, majd a 1995-ben a 4A viszonylaton is megindult a forgalom. Ezzel az átadással máig be is fejeződött a trolibuszhálózat kiépítése.[1]

Az elsőnek a városba érkező ZiU–9 típusú trolibuszokat a Szovjetunióban gyártották, 1985-től harminchetet helyeztek forgalomba belőlük 301–337 pályaszámokkal. Ezen felül további öt darab csuklós Ikarus 280T trolibuszt is vásárolt a város, melyek 1991-ben állították forgalomba.

Már a kezdetekben tervben volt a jelenleg is működő közös troli végállomást, a Segner teret felváltani egy kintebb fekvő végállomással, és ezáltal a Tócó lakótelepet bekötni a közlekedésbe, ám az átadáskor még akadályt jelentett, hogy a Segner térnél futott a Debrecen–Füzesabony-vasútvonal, amit felsővezetékkel nem tudtak keresztezni. Ugyan a vasútvonalat már áthelyezték, de a trolihálózat meghosszabbítása mind máig nem történt meg.

2005 és 2007 között a meglévő hálózaton modernizálták a járműparkot, és sikerült a régi ZiU troliknak a számát jelentősen visszaszorítani,[2] jelenleg már a Ganz-Solaris, valamint Ganz-Škoda-Solaris trolibuszokon kívül egy darab MAZ gyártmányú, valamint három darab Ikarus 280T típusú jármű közlekedik.

A dízel aggregátorral is felszerelt járműveknek köszönhetően tudott elindulni a már megszüntetett 3E jelzésű trolibusz, amely részben felsővezeték nélküli szakaszon is közlekedett.[3] Jelenleg a 3A vonalon használják ki a trolik önjáró tulajdonságát, hiszen a Kassai út és Laktanya utca között a járatok a felsővezetékkel nem ellátott Hadházi úton közlekednek.

Autóbuszközlekedés

[szerkesztés]

Helyi autóbusz-közlekedés

[szerkesztés]
Alfa Cívis 12 típusú szólóbusz
Alfa Cívis 18 típusú csuklós autóbusz

A Debreceni helyi buszközlekedést 2009-ig a Hajdú Volán látta el, a szolgáltatóváltás óta a debreceni buszhálózatot az önkormányzati tulajdonú DKV Debreceni Közlekedési Zrt. üzemelteti konzorciumban az Inter Tan-Ker Zrt.-vel.

A váltással a régi szolgáltató igen vegyes járműparkja is lecserélődött, és került Debrecenbe 100 darab Alfa Cívis 12 típusú szólóbusz, valamint 40 darab Alfa Cívis 18 típusú csuklós jármű.[4] A 2-es villamos elindulásával 2014-ben 15 darab szólóbuszt elvittek Budapestre, (LMG-002, 017, 024, 032, 049, 064, 070, 072, 074, 075, 077, 080, 081, 090, 094 (később PCG-504), 095, 095) így a városban közlekedő járművek száma lecsökkent 125 darabra.
A megkötött szerződést 2018-ban módosították, és ezzel lehetővé vált a 125 darabos autóbuszflotta bővítése, öt új csuklós Mercedes busz mellett forgalomba veszik az ITK Reform típusú prototípus járművet is teszt jelleggel.[5]

Ugyancsak 2018-hoz köthető, hogy a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület javaslatára a DKV garázsmeneteinek és szolgálati járatainak egy része az utazóközönségnek is nyilvánosak lettek, és ezzel elindult a város történetében első rendszeres éjszakai hálózat.[6]

Gáspár György-kert

[szerkesztés]

A Debrecenhez tartozó Gáspár György-kertbe egy a helyi buszközlekedéstől elkülönített járat közlekedik. A kértségben nincsen aszfaltozott utca, ami nagyban megnehezíti a buszok üzemeltetését. A szolgáltatók az évek során többször változtak. A DKV csak 2018 nyarán és szeptemberében vette át ideiglenesen a vonalat, ezt leszámítva mindig magáncég közlekedett itt. A jelenlegi szolgáltató 2018. október 1-e óta a Transit 2000 Kft.[7]

Helyközi autóbusz-közlekedés

[szerkesztés]

Az egykori Hajdú Volán a 6. Számú Volán jogutódja. 1949-ben alapították a MÁVAUT Autóbuszközlekedési Nemzeti Vállalatot, melyhez tartozott. A Volánbusz biztosítja Hajdúszoboszló, Nyíradony, Püspökladány, Berettyóújfalu és Hajdúböszörmény helyi közlekedését valamint a megye vidéki közlekedését (90 település és 13 lakott külterület). 350, többnyire Ikarus típusú autóbuszából körülbelül 170-et Debrecen autóbusz-viszonylatain üzemeltetett.

Viszonylatok

[szerkesztés]
Villamosok
Járatszám Végállomások Menetidő Üzemidő Megjegyzés
1
Nagyállomás – Egyetem – Nagyállomás
38 perc
4.40–23.32
2
Nagyállomás – Doberdó utca – Nagyállomás
44 perc
3.24–0.19
Trolibuszok
Járatszám Végállomások Menetidő Üzemidő Megjegyzés
3
Segner tér – Köztemető, főkapu/Kassai út
21 perc oda, 21 vissza
4.20 – 22.55
Belvároson keresztül. A járatok a köztemető nyitvatartási idején kívül, a Kassai útig közlekednek 3-as jelzéssel
4
Segner tér – Dobozi ltp. – Segner tér
(belvároson keresztül)
26 perc
4.35 – 22.40
Körjárat – hétvégente nem közlekedik
5
Segner tér – Köztemető, főkapu
27 perc oda, 24 vissza
5.48 – 19.45
Nagyállomáson keresztül
5A
Segner tér – Kassai út
23 perc oda, 22 vissza
4.05 – 23.20
Nagyállomáson keresztül
Autóbuszok
Járatszám Végállomások Menetidő Üzemidő Megjegyzés
10
Nagyállomás – Rugó utca
35 perc oda, 37 vissza
05:20–22:30
Gerincvonal
10A
Nagyállomás → Doberdó utca
27 perc
14:00–23:35
Gerincvonal, csak a Doberdó utca felé közlekedik
10Y
Nagyállomás – TEVA Gyógyszergyár – Rugó utca
37 perc oda, 39 vissza
05:05–22:02
Gerincvonal
11
Segner tér – Borzán Gáspár utca
30 perc oda, 33 vissza
04:29–23:21
12
Vincellér utca – TEVA Gyógyszergyár – Klinikai Központ Auguszta
28 perc oda, 25 vissza
04:30–22:13
13
Segner tér – Pallag
23 perc oda, 23 vissza
04:32–23:04
13A
Doberdó utca – Pallag
23 perc oda, 23 vissza
04:32–23:04
14
Nagyállomás – Rugó utca
24 perc oda, 25 vissza
04:25–22:35
14I
Nagyállomás – Rugó utca
23 perc oda, 23 vissza
04:32–23:04
15
Doberdó utca – Széna tér
39 perc oda, 36 vissza
04:32–23:03
15Y
Doberdó utca – Bayk András utca
38 perc oda, 36 vissza
04:58–22:42
16
Nagyállomás – TEVA Gyógyszergyár
18 perc oda, 20 vissza
05:15–22:10
17
Segner tér – Ondód
20 perc oda, 20 vissza
04:20–23:08
17A
Segner tér – Műanyaggyár
12 perc oda, 12 vissza
05:30–22:15
18
Nagyállomás – Széna tér
14 perc oda, 15 vissza
04:42–22:15
18Y
Nagyállomás – Széna tér
13 perc oda, 17 vissza
04:25–22:52
19
Vincellér utca – Sámsoni út
35 perc oda, 40 vissza
04:12–23:08
21
Nagyállomás – Nyugati Ipari Park
25 perc oda, 27 vissza
05:15–18:15
22
Vincellér utca – Böszörményi út – Egyetem – Vincellér utca
55 perc
04:58–22:35
Körjárat – a járatok az István út felől indulnak, a Böszörményi út felől közelítik meg az Egyetemet és a Derék utca felől érkeznek a Vincellér utcára
22Y
Vincellér utca –Böszörményi út – Auguszta – Vincellér utca
57 perc
05:15–21:55
Körjárat – a járatok az István út felől indulnak, a Böszörményi út felől közelítik meg az Augusztát és a Derék utca felől érkeznek a Vincellér utcára
23
Doberdó utca – Júlia-telep – Doberdó utca
52 perc
04:05–22:40
Körjárat
23Y
Doberdó utca – Vámospércsi út
28 perc oda, 30 vissza
05:00–22:55
24
Vincellér utca – Kassai út – Egyetem – Vincellér utca
57 perc
05:30–22:30
Körjárat – a járatok a Derék utca felől indulnak a Kassai út felől közelítik meg az Egyetemet és az István út felől érkeznek a Vincellér utcára
24Y
Vincellér utca – Kassai út – Vincellér utca
58 perc
04:52–21:00
Körjárat – a járatok a Derék utca felől indulnak a Kassai út felől közelítik meg az Augusztát és az István út felől érkeznek a Vincellér utcára
25
Vincellér utca – Veres Péter utca
29 perc oda, 36 vissza
04:15–22:33
25Y
Vincellér utca – Veres Péter utca
36 perc oda, 29 vissza
04:12–23:03
30
Jégcsarnok – Bánk
45 perc oda, 44 vissza
03:52–23:12
30A
Jégcsarnok – Borzán Gáspár utca
27 perc oda, 27 vissza
05:00–17:14
30I
Nagyállomás – Petőfi Sándor Általános Iskola – Bánk
25 perc oda, 25 vissza
06:50–16:20
30N
Nagyállomás – Bánk
31 perc oda, 30 vissza
05:42–06:52
Tanítási időben a korai zsúfoltság elkerülése érdekében rásegítő járat közlekedik 30N jelzéssel
33
Segner tér – Kismacs – Nagymacs
34 perc oda, 36 vissza
03:56–23:12
34
Segner tér – Felsőjózsa
38 perc oda, 40 vissza
03:50–23:18
34A
Segner tér – Felsőjózsa
23 perc oda, 23 vissza
04:32–23:04
34R
Doberdó utca – Felsőjózsa
23 perc oda, 23 vissza
04:32–23:04
35
Segner tér – Felsőjózsai utca
33 perc oda, 37 vissza
04:16–11:55
35A
Segner tér – Felsőjózsai utca
23 perc oda, 23 vissza
04:32–23:04
35R
Doberdó utca – Felsőjózsai utca
23 perc oda, 23 vissza
04:32–23:04
35Y
Segner tér – Felsőjózsai utca
37 perc oda, 33 vissza
12:16–22:50
35YA
Segner tér – Felsőjózsai utca/center>
23 perc oda, 23 vissza
04:32–23:04
35YR
Doberdó utca – Felsőjózsai utca
23 perc oda, 23 vissza
04:32–23:04
36
Segner tér – Alsójózsai utca
36 perc oda, 36 vissza
04:06–23:05
36A
Segner tér – Alsójózsai utca
23 perc oda, 23 vissza
04:32–23:04
36R
Doberdó utca – Alsójózsai utca
15 perc oda, 16 vissza
06:05–06:45
37
Nagyállomás – Haláp
27 perc oda, 27 vissza
04:10–23:10
39
Nagyállomás – Szepes
18 perc oda, 19 vissza
04:50–22:40
39X
Nagyállomás – Szováti elágazás
8 perc
22:40–22:56
41
Vincellér utca – Kinizsi Nyomda
26 perc oda, 26 vissza
04:10–22:55
41Y
Vincellér utca – Borzán Gáspár utca
26 perc oda, 26 vissza
05:30-17:58
42
Nagyállomás – Nyugati Ipari Park
40 perc oda, 40 vissza
04:40–22:12
43
Nagyállomás – Kishatár utca
34 perc oda, 34 vissza
04:55–22:40
44
Nagyállomás – Ozmán utca – Nagyállomás
26 perc
04:28–22:40
Körjárat
45
Vincellér utca – Vámospércsi út
29 perc oda, 27 vissza
04:50-22:05
46
Nagyállomás – ITK Zrt.
20 perc oda, 21 vissza
04:45-22:50
46H
Nagyállomás – ITK Zrt. – Határ út
23 perc oda, 23 vissza
04:32–23:04
46Y
Nagyállomás – ITK Zrt.
23 perc oda, 23 vissza
04:32–23:04
47
Nagyállomás – Tégláskerti utca
12 perc oda, 13 vissza
04:30–23:00
47Y
Nagyállomás – Tégláskerti utca
17 perc oda, 19 vissza
05:55–18:40
A 47Y-os buszok az Epreskerti Általános Iskola érintésével közlekednek
48
Nagyállomás – Pac
17 perc oda, 16 vissza
04:22–23:03
49
Segner tér – Déli Ipari Park
23 perc oda, 25 vissza
05:05–22:50
49A
Nagyállomás – Déli Ipari Park
23 perc oda, 23 vissza
04:32–23:04
49H
Déli Ipari Park – Segner tér
23 perc oda, 23 vissza
04:32–23:04
125
Vincellér utca – Vámospércsi út – Veres Péter utca
31 perc
05:07–22:07
A 125-ös járatok a Vámospércsi út érintésével közlekednek
125Y
Veres Péter utca – Vámospércsi út – Vincellér utca
28 perc
06:05–21:55
A 125Y-os járatok a Vámospércsi út érintésével közlekednek
146
Nagyállomás – ITK Zrt. – Nagyállomás
37 perc
04:15–23:30
Körjárat
Airport1
Nagyállomás – Airport Debrecen
10 perc oda, 11 vissza
09:25–11:40
Normál díjszabású
A1
Nagyállomás – Auchan Áruház
33 perc oda, 34 vissza
08:30–20:15
Ingyenes járat
Gáspár György-kert
Főnix Csarnok – Gáspárkert utca
30 perc
4:30-19:45
Külön díjszabású járat
Gyorsjáratok
33E
Segner tér – Kismacs – Nagymacs
24 perc oda, 22 vissza
06:15–14:55
Gyorsjárat
35E
Felsőjózsai utca – Segner tér
22 perc
06:50
Gyorsjárat
36E
Alsójózsai utca – Segner tér
23 perc
7:00
Gyorsjárat
46E
Nagyállomás – ITK Zrt.
16 perc oda, 16 vissza
04:10–23:30
Gyorsjárat
46EY
Nagyállomás – ITK Zrt.
23 perc oda, 23 vissza
04:32–23:04
51E
Doberdó utca – Főnix Csarnok – Doberdó utca
20 perc
09:35–17:35
Gyorsjárat, körjárat
Rendszeres éjszakai járatok
Járatszám Végállomások Menetidő Megjegyzés
15G
Doberdó utca – Inter Tan-Ker Zrt.
18 perc
Garázsba menő vagy onnan jövő autóbuszok közlekednek rajta
91A
Pósa utca – Nagyállomás
11 perc
Esti szolgálati járatok
90Y
Sámsoni út – Pósa utca
48 perc
Hajnali szolgálati járatok
91Y
Nagyállomás – Pósa utca
52 perc
Hajnali szolgálati járatok
Airport2
Doberdó utca – Airport Debrecen
20 perc
A Repülőtérről induláskor (a Doberdó utca felé) bevárja késés esetén az érkező repülőgépet

Jegyzetek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • DKV hivatalos oldal
  • Hajdú Volán hivatalos oldal
  • Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület
  • Debrecen Város Közösségi Közlekedése Archiválva 2016. március 8-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • A debreceni villamoshálózat története (megszűnt villamosvonalak)
  • Tömegközlekedési Aktualitások
  • Budapest és más nagyvárosok kötöttpályás járművei Archiválva 2007. február 7-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • A debreceni kötöttpályás közlekedés 120 éve, 1884–2004; szerk. Szűcs Ernő Zoltán; DKV Rt., Debrecen, 2004
  • Beretvás Károly–Gara Kálmán: 125 éves a DKV Debreceni Közlekedési Zrt., 1884–2009; DKV Debreceni Közlekedési Zrt., Debrecen, 2009
  • Beretvás Károly–Gara Kálmán: 25 éves a debreceni trolibusz-közlekedés, 1985–2010; DKV, Debrecen, 2010
  • Balogh László–Gara Kálmán–Végh Dezső: Debreceni villamoskalauz. Az első száz év története; Uropath, Debrecen, 2011
  • A debreceni villamos-közlekedés. 100 év – 100 kép, 1911–2011; szerk. Kovács Attila et al.; DKV, Debrecen, 2011
  • Beretvás Károly–Gara Kálmán: "A múltra épülő jövő". 130 éves a DKV Zrt.; DKV Debreceni Közlekedési Zrt., Debrecen, 2014
  • Gara Kálmán: Debreceni helyi autóbusz-közlekedés 1926–1950 között és 2009-től napjainkig; VTTE, Budapest, 2019 (VTTE közlekedéstörténeti füzetek sorozat)
  • Balogh Tamás Zoltán: Buszpanoráma. A debreceni autóbusz-közlekedés története. 1863–2018; szerzői, Debrecen, 2019
  • Gara Kálmán–Szécsey István: Debrecen kék villamosai. A Ganz-gyárak közúti csuklós villamos próbálkozásai, majd a Debreceni Közlekedési Vállalat részére 1993-ban és 1997-ben megvalósult típusok; VTTE, Budapest, 2020 (VTTE közlekedéstörténeti füzetek sorozat)
  • Balogh Tamás Zoltán: Trolimázs. A debreceni trolibusz-közlekedés története, 1985–2019; szerzői, Debrecen, 2020
  • Balogh Tamás Zoltán: Lóvasúttal, gőzvasúttal Debrecenben; Cívisporta, Debrecen, 2022 (Közlekedési krónikák)